A hitel eredeti futamideje 10 év volt, 2025. december 22-én járt volna le. A Szanálási Alap az Erste Bank Hungary, a K&H Bank, az OTP Bank, valamint az UniCredit Bank konzorciumától vette fel a hitelt. A hitelt a Szanálási Alap leányvállalataként működő MSZVK Magyar Szanálási Vagyonkezelő Zrt. finanszírozására vették fel, amely az MKB Bankról leválasztott portfóliót kezelte.
Az MSZVK Zrt. a hozzá került portfóliót hatékonyan és eredményesen kezelte, mely lehetővé tette számára, hogy a Szanálási Alaptól kapott finanszírozást teljes körűen, lejárat előtt visszafizesse. A Szanálási Alap pedig a leányvállalatától kapott törlesztésből képes volt a piacról felvett konzorciális hitelének lejárat előtti végtörlesztésére.
A lejárat előtti végtörlesztéssel a Szanálási Alap jelentős összegű kamat- és díjteher alól mentesült - olvasható a közleményben, melyet az MTI szemlézett. (Kiszáll az MKB-ból Matolcsy jobbkeze.)
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak