Csányi Sándor OTP-vezér Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt.-je közvetett irányítást szerez az egyik vezető budapesti magánegészségügyi szolgáltató, a Budai Egészségközpont Kft. felett - derül ki Gazdasági Versenyhivatal (GVH) honlapjáról. A GVH-nak ugyanis még engedélyeznie kell az összefonódást. A Bonitás 2017. július 10-én már adásvételi szerződést kötött a Budai Egészségközpontot tulajdonló Medikomp Kft.-vel, amely a kórház-főigazgató Varga Péter Pál családi cége. (Csányi Sándor 260 milliárd forintos becsült vagyonnal az első a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2017 listán - a szerk.)
A Medikomp 2016 novemberében megvásárolta tulajdonostársainak üzletrészét a Budai Egészségközpontban - derül ki a Céginfo.hu adataiból. Egy évvel korábban a Medikompnak még "csak" 40 százalékos tulajdonrésze volt a cégben, 50 százaléka a Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köthető luxemburgi Primátum FCP Investmentnek, 10 százaléka pedig Heim Péter egyik pénzügyi cégének, a Sphaera Investments Zrt.-nek. Heim a magyar kormánynak is dolgozózó Századvég Gazdaságkutató Zrt. egyik alapítója és jelenleg kisebbségi tulajdonosa, míg a Századvég Gazdaságkutató többségi tulajdonosa a londoni nagykövetté tavaly kinevezett Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A Budai Egészségközpont a honlapja szerint Budapest egyik vezető magánegészségügyi intézménye, mintegy 45 szakterületen nyújt járóbeteg ellátást több mint 150 orvossal. A vállalkozást 2000-ben alapította Varga Péter Pál; kezdetben ortopédiai szakrendelést nyújtottak, majd elindították a vállalati egészségügyi szolgáltatásokat, köztük a szűrővizsgálati programokat. Ők üzemeltetik 2005 óta az Országos Gerincgyógyászati Központot. Jelenleg három telephelyen működnek, ahol szakorvosi vizsgálatokat, diagnosztikai tevékenységet, foglalkozás-egészségügyi ellátást és menedzserszűréseket végeznek.
A cég nettó árbevétele a 2015-ös 4,8 milliárdról 2016-ban 5,5 milliárd forintra nőtt, az adózott eredménye 155 millió forint volt. A társaság tavalyi beszámolójából azonban az is kiderül, hogy az árbevétel nagyobb része, mintegy 3,4 milliárd forint az OEP-szerződött betegellátásból származott, míg a fennmaradó rész a magánegészségügyi szolgáltatásból és egyéb tevékenységből.
A munkaerő megtartása érdekében tavaly bérfejlesztést hajtottak végre, ennek ellenére a fluktuáció magas: a 87 új munkavállaló mellett 76 fő volt a távozó. Az átlaglétszám a 2015-ös 285-ről 2016-ra 306 főre nőtt, ebből 35-en részmunkaidőben dolgoztak.
A Budai Egészségközpont kötelezettségállománya tavaly év végén megközelítette az 1,9 milliárd forintot, ebből több mint félmilliárd volt a beruházási és fejlesztési hitel, míg közel 1,4 milliárd forint a rövid lejáratú kötelezettség - ennek mintegy felét tette ki a szállítók felé fennálló tartozás. A cégnek 2013 óta 1,5-2 milliárd forint közötti kötelezettségállományt kell kezelnie.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)