Véleménye szerint még legalább két évet kell várni, hogy a kormányzat enyhítse a bankszektort sújtó intézkedéseket, és a gazdasági növekedés lehetővé tegye a háztartási hitelezés beindulását.
Egyelőre nem látom, hogy a bőség esztendei jönnének - fogalmazott az UniCredit magyar leányának elnök-vezérigazgatója, aki arra számít, hogy a következő két évben folytatódik a küzdelem a kormány és a bankok között.
El fog jönni a megbékélés, de az oda vezető út a jelenlegi helyzetből - amikor a kormány szabadságharcot folytat a bankszektorral szemben - sokkal hosszabb és rögösebb lesz, mint ahogy néhány éve gondoltam - mondta Patai.
Üdvözölte a magyar kormánynak a költségvetési helyzet javítását célzó erőfeszítéseit, de botrányosnak nevezte, hogy a bankokkal fizettetik meg az ügyfelek veszteségét, miközben az év eleje óta három brókercég omlott össze. Akárhányszor egy új problémával szembesülünk, a bankok szenvedik meg. Ez abszolút igazságtalan - mondta Patai.
Szavai szerint 2017-ig nem lesz növekedés a háztartási hitelek piacán. Ugyanakkor a vállalati hitelek már idén is nőnek néhány százalékkal, és 2016-ban is bővülés várható. A banki portfoliók megtisztítása lehetővé teszi új hitelek kihelyezését, és a következő két-három évben gyorsan csökkenésnek indul a nem teljesítő hitelek aránya.
Hosszú évek óta először idén várhatóan mérsékelten nyereséges lesz a magyarországi bankszektor egésze - véli a Bankszövetség vezetője.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak