A lap információi szerint az elbocsátottak legalább fele oroszlányi. Az elküldött bányászok számára az Országos Foglalkoztatási Alapítvány átképzést kínál, az elvégzett tesztek szerint pályázhatnak bolti eladónak, biztonsági őrnek, valamint nyelvek tanulását is lehetővé tennék számukra.
A márkushegyi dolgozók érdekképviseleti vezetője, Illés Róbert elmondta, a föld alatti bányaterület rekultivációjában, az eszközök kimentésében és a létesítmények bezárásában 2016 közepéig 235 ember vesz részt.
Ők továbbfoglalkoztatásukkal megszerzik az 5000 műszak után járó, átmeneti bányászjáradékra való jogosultságot. A föld feletti létesítmények rekultivációja 2018-ig biztosíthat további munkalehetőséget.
A bánya tervezett lezárásával párhuzamosan a Vértesi Erőmű tovább üzemel, biztosítva a térség távhőellátását, illetve már zajlik a szén alapú hőtermelést kiváltó fűtőmű létesítésének engedélyeztetése - írta a 24 Óra.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára