A közleményben nem nevezték meg a Mozaik utcai vizsgaállomást, ugyanakkor kedden Budapest Főváros Kormányhivatala jelezte, hogy ügyészségi vizsgálatot kezdeményeztek a vizsgaállomáson tapasztalt visszaélések gyanúja miatt és a nyomozóhatóság el is rendelte a nyomozást az ügyben.
A főügyész szerdán megerősítette: a nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében kedden eredményes motozásokat, kutatásokat, gyanúsítotti kihallgatásokat hajtott végre - írta az MTI.
Gyanú: kormánytisztviselőket vesztegettek meg autókereskedők
A gyanú szerint 2020 januárját megelőzően a közúti közlekedésben részt vevő járművek műszaki vizsgáztatását végző kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők több gépjármű kereskedelemmel foglalkozó személlyel abban állapodtak meg, hogy rendszeresen jogtalan anyagi előnyt kérnek, illetve fogadnak el gépjárművek műszaki vizsgáztatásával összefüggésben - írta Keresztes Imre.
Tízezer-százezer forint naponta
A korrupciós kapcsolatrendszerben érintett kormánytisztviselők és kormányzati ügykezelők - a hivatalos ügyintézési díjon túl - a gépjármű kategóriájától és a szabálytalanság mértékétől függően fogadtak el vesztegetési pénzt a kereskedőktől a soron kívüli vizsgáztatásáért, vagy a vizsgák során felmerülő szabálytalanságok figyelmen kívül hagyásáért. Így naponta több tízezer, esetenként akár százezer forinttal gazdagodtak.
Lefoglalás 250 millió forint értékben
A kutatások során jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le és több ingatlant, gépkocsit, valamint bankszámlát zároltak, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben.
Az ügyészség 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és 11 személy esetében indítványozott további kényszerintézkedést. A letartóztatásokról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan szerdán és csütörtökön dönt - írta a főügyész.
A kedden végrehajtott akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai is részt vettek.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)