Az Országgyűlés 128 igen, 0 nem és 0 tartózkodó szavazattal felfüggesztette Völner Pál mentelmi jogát. 71 képviselő nem szavazott - írja az Index.
Mint ismert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkáráról a múlt héten közölte a Polt Péter legfőbb ügyész vezette vádhatóság, hogy a gyanús szerint vesztegetési ügybe keveredett. Völner Pál 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral (MBVK) kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos volt, és az ügyészség szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, Schald György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.
A hétfőn az országgyűlés mentelmi bizottságával azt közölték, hogy a gyanú szerint 83 millió forintnyi vesztegetési pénzt fogadhatott el több 2 és 5 millió forint közötti tételben.
A nyomozás most a mentelmi jog felfüggesztésével új szintre léphet, mivel a képviselők ellen csak akkor indulhat büntető vagy szabálysértési eljárás, ha azt felfüggesztik.
A 71 nem szavazó képviselő azért volt távol, mert déltől a parlament előtt közös sajtótájékoztatót tartott Márki-Zay Péter és az ellenzéki összefogás. Erről azonban nem tértek vissza az ellenzéki pártok frakcióinak képviselői az ülésterembe, vagyis ők nem szavaztak végül Völner Pál mentelmi jogáról - írja az Index.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vagyoni helyzetéről ebben a cikkben írtunk.
Völner Pál életrajzáról pedig a linkre kattintva olvashat.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja