A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy már az iskolai szünetben is jelentős felújítások voltak például a nagykörúti és a budai villamosvonalakon. A kormány pedig szintén húszéves adósságot törleszt az összedőlés határára jutott Várbazár felújításával és az Országgyűlés környékének rendezésével - tette hozzá.
Vitézy Dávid kiemelte: ezt a hatalmas mennyiségű, műszakilag szükséges, 2010 előtt felelőtlenül el nem végzett és mára szükségessé vált felújítási és fejlesztési munkát képtelenség a nyári iskolaszünetben elvégezni, de ugyanígy felelőtlenség lenne még évekig tovább halogatni.
Közölte, a következő napokban további intézkedéseket tesznek azért, hogy a kivitelezőket pontos és csak az elengedhetetlenül szükséges munkaterületet igénybe vevő munkavégzésre sarkallják, továbbá javítják a lámpák hangolását és felülvizsgálják a pótló buszok útvonalán kijelölt ideiglenes buszsávok hosszát.
"Nem lehet azonban szó nélkül hagyni azt az arcátlanságot, hogy éppen Demszky Gábor korábbi, hosszú ideig a közlekedést is felügyelő helyettese teszi szóvá a jelenleg nagy ütemben zajló munkákat és kéri számon, hogy azokat miért most végezzük el" - fogalmazott közleményében Vitézy Dávid, aki arra kérte Horváth Csabát: mielőtt a városvezetést és a BKK-t kritizálja, adjon magyarázatot arra, hogy ezek a munkák miért nem valósultak meg korábban.
Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakciójának vezetője keddi közleményében azt írta: a forgalmi dugók miatt sem autóval, sem a közösségi közlekedés járműveivel nem lehet közlekedni Budapesten, és mindez a fideszes városvezetés kudarctörténete.
Legolvasottabb
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt