Újhelyi személyesen kezdeményezte korábban, hogy Magyarország pályázza meg az esemény rendezési jogát, a döntés azonban a teljes magyar turisztikai szektor sikere is.
A képviselő az EP közlekedési és turisztikai szakbizottságának alelnökeként vett részt a kínai Csengtuban rendezett világtalálkozón, ahol ő tartotta az egyik nyitóelőadást.
Kapcsolódó
A közlemény szerint a rendezvényen százötven ország több mint ezer diplomatája, szakminisztere és közel ötezer turisztikai szakembere volt jelen. (Máris leváltják az úszószövetség új elnökét.)
A turizmus világnapjának idén Katar, jövőre Magyarország, 2019-ben pedig India ad majd otthont - írja az MTI.
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó