A legfontosabb cél az elégedettség és az elkötelezettség mérése szervezeti szinten, valamint a fejlesztendő területekre adott reakció, ami tovább növelheti a dolgozók elkötelezettségét − fogalmazott Scheiber Andrea. A munkáltatói márkakutatás eredményei és a különböző pozíciók hirdetéseire jelentkezők aránya (belső ajánlások és külső jelentkezések) alapján a Tchibo Budapest vonzó munkahelynek számít a magyar munkaerőpiacon, ami elsősorban a termékek minőségének (kávé és non food termékek), a márkának és a dolgozók pozitív ajánlásainak köszönhető. Az előző évek tapasztalatai alapján látszik, hogy mi működik jól és hatékonyan, amelyek a dolgozói elkötelezettségre hatást gyakorló főbb mozgatórugók, illetve sikerült beazonosítani azokat a területeket, amelyek megkülönböztetik az átlagos vállalatokat a legjobb munkahelyektől − e szempontból kiemelten fontos a dolgozók véleménye, visszajelzése vállalatunk menedzsmentje számára − tette hozzá a hr-vezető.
A szakember szerint a legfőbb eredmény, hogy a társaság hitelessé tudta tenni a felmérést azzal, hogy transzparens módon évről évre részt vesz a felmérésben, ezzel visszamérve, hogyan változott az akciók hatására a dolgozói elkötelezettség, folyamatosan növelve a felmérésben részt vevők számát, tájékoztatva a munkatársakat az eredményekről, bevonva őket az akciótervezési folyamatba. Mindezek hatására az elkötelezettségi eredmény 2008 óta folyamatosan javul a Tchibo Budapestnél. A Legjobb munkahely felmérés egy objektív, hiteles tükör, amely hozzásegíti a résztvevőket, hogy fokuszált akciókkal, programokkal segítsék elő erősségeik megtartását, lehetőség szerinti növelését és a fejlesztendő területek javítását − mondja a szakember. Pusztán a százalékos eredmények alapján nem mindig egyértelmű, hogy mit szeretnének a munkatársak, melyek azok a konkrét témák, területek, amelyeken változtatnának, a társaság ezért fókuszcsoportos beszélgetéseket szervez, hogy jobban megértse az eredmények mögött meghúzódó okokat, tényeket és azokra reagálhasson. Az üzleti eredmények szempontjából a hiteles és emberközpontú vezetés, illetve a teljesítménykultúra a legfontosabb, ezeken keresztül érhető el és növelhető leginkább a dolgozók elkötelezettsége és számokban is megmutatkozó pozitív hatása a vállalat üzleti eredményeire.
Az elkötelezettségmérés eredménye jól használható a munkáltatói márkaépítésben is, sőt kell is használni, mégpedig a dolgozói elégedettség folyamatos mérésével, az igények beazonosításával, figyelve annak megértésére, hogy a munkatársak pontosan mivel elégedettek és elégedetlenek, mi az, ami tényleg fontos − fogalmazott a hr-vezető. A munkáltatói márka ennek alapján lehet képes arra, hogy tükrözze azokat a vállalati értékeket, amelyeket kifelé is közvetít a cég. A Tchibo Budapestnél a legfőbb cél, hogy a saját munkavállalók cégről kialakított képe és a külső munkaerő-piaci szereplők által kialakított kép a valóságot tükrözze, azaz a belső és külső kép egybecsengjen.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk