A legtöbb Balatonon nyaralónak van kedvenc étele, ezért is hirdette meg a Balatoni Kör idén kilencedik alkalommal az Év Strandétele versenyt. 

A versenyben idén először kiemelten értékelik, akár különdíjjal is a jól árazott ételeket, vagyis azt, ha egészséges és lehetőleg helyi alapanyagokból sikerül elérhető áron kínálni a nevezett ételt.

Tavaly óta külön díjazzák a strandbisztró és a strandbüfé kategóriát, így különlegesebb alapanyagokból, komolyabb konyhatechnológiával készített ételekkel is lehet indulni, mivel ebben a kategóriában is már egyre erősebb a balatoni kínálat.

Szintén újdonságként idén vegatáriánus, illetve vegán különdíjat is adnának, ezért a nevezőket arra kérik, hogy ebben a műfajban is nevezzenek ételt, hiszen ezen a téren kiemelten fontos erősíteni a balatoni kínálatot.

Mikroszkóp alá került a sültkolbász és a lángos

Élelmiszeripari ellenőrzésnek vetették alá a strandbüféket. Kiderült 241 létesítmény vizsgálata alapján, hogy milyen minőségű ételt fogyasztanak a nyaralók a strandi étkezdékben, és az üzemeltetők mennyire tartják be a higiéniai szabályokat. Bővebben >>>

Az idei díjkategóriák

Az idén díjazott kategóriák, melyekre várják a nevezéseket:

  • a fődíj, az Év strandétele (büfé vagy bisztró kategóriában);
  • a büfé vagy bisztró kategória legjobbja (attól függően, hogy a kettő közül melyik nyeri a fődíjat, a másik kategória legjobbját is díjazzák);
  • az Év felfedezettje (ha lesz ilyen);
  • az Év jóárasított strandétele (ha lesz megfelelő);
  • az Év legjobb vegetáriánus vagy vegán strandétele (ha lesz megfelelő).

Tavaly nyert a kovászos uborkaleves

Az elmúlt években olyan ételek nyertek, mint a Harcsa&Krumpli, a Vízikutya, Pulled Ponty, Gofcsi, Répa-dog vagy egy koviubi leves.

Az alábbi feltételeknek kell megfelelni a nevezéshez:

  • Az étel egészséges, jó minőségű, lehetőleg környékbeli vagy regionális alapanyagokból készüljön;
  • egyszerű, de kreatív, nyárias legyen,
  • gyorsan és akár büfékben is elkészíthető legyen, illetve bisztró kategóriában idén már lehet nevezni különlegesebb ételeket is
  • akár elvitelre is alkalmas legyen,
  • szerepeljen a vendéglátóhely kínálatában.

Bárki nevezhet saját étellel is

A Balatoni Kör augusztusban 3-án osztja ki a díjat, előtte július 25-ig előválogatással kiválasztják azokat, akik a döntőbe jutnak a benevezett ételek közül.

Nemcsak bisztrók vagy büfék nevezhetik saját ételeiket, bárki nevezheti kedvencét, ez esetben azonban mindenképp egyeztetni kell a nevezendő hely tulajdonosával, hogy egyáltalán indulni akarnak-e a versenyen az adott étellel.

Jelentkezni július 15-ig lehet az [email protected] e-mail címen, megadva

  • a nevezett hely elérhetőségét (cím, e-mailcím, kontaktszemély és telefonszáma), 
  • a nevezett legfeljebb két strandételt, ételfotóval és rövid leírással: alapanyagok, elkészítése pár szóban, az étel, illetve nevének története (ha van), 
  • és annak tömör indoklása, miért tartják ideális strandételnek.

Milyen a jó strandétel?

Azok az ételek esélyesek a győzelemre, melyeket bármelyik strandbüfében vagy tóparti bisztróban el lehet készíteni, mert a végső cél, hogy a receptet máshol is átvegyék, ezzel megújítva a strandgasztronómiát.

Nevezni továbbra is lehet levessel, főétellel és desszerttel egyaránt. Ezek alól a klasszikus strandételek (sült kolbász, palacsinta) sem kivételek, amennyiben máshogy, illetve sokkal jobban készítik a megszokottnál.

A versenyen bármelyik part menti büfé vagy étterem is indulhat, vagyis nem kell közvetlenül strandon lennie, elég, ha a parthoz közeli hely.

A szervezők idén is a balatoni gasztrotrendek megítélésére leginkább hivatott zsűrit kérik majd fel, hogy győztest válasszon.

A zsűri tagjai minden helyszínen több ételt is megkóstolnak majd, hogy teljes képet kapjanak a büfé kínálatáról, és az egyes helyszíneken döntik el, hogy mely ételek lesznek esélyesek az Év Strandétele címre.