Schanda Tamás a közösségi oldalára feltett videóban hangsúlyozta, a fővárosi önkormányzatnak nagyobb részt kellene vállalnia az agglomerációs közlekedés finanszírozásából - idézi az MTI.
"A tárca a városvezetéssel változatlanul fennálló nézetkülönbségeket félretéve, megoldást keresve teremtett alkalmat a személyes találkozóval az aláírásra. Tény viszont, hogy minimális aláírási hajlandóság esetén már hosszú hónapokkal ezelőtt rendezhette volna az ügyet a fővárosi önkormányzat" - fogalmazott Schanda Tamás. Hozzátette, remélik, hogy az agglomerációs közlekedés kiegyensúlyozottabb kölségmegosztásáról szóló egyeztetéseket is sikerül mielőbb eredményesen lezárni, és a főváros kifizeti az állami cégeknek az általuk végzett szolgáltatás után járó összegeket.
Szerencsére ugyanaz a szerződés, amit 2015 óta mindig köt a főváros és a kormány, az évet írták át benne – mondta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, aki reméli még ebben az évben meg is kapják a 12 milliárd forintos kompenzációt.
"Közös ellenzéki akció és hetekig tartó üzengetés kellett ahhoz, hogy a kormány végre betartsa a saját törvényét, vagyis éves szinten 7 százalékkal járuljon hozzá a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásához. Ez ma megtörtént, hosszas huzavona és kormányzati csúsztatások után elém került az a 12 milliárd forintról szóló szerződés, ami biztosítja az állami támogatást Budapestnek. Eddig minden évben erről menetrendszerűen és csupán szakértői szinten zajlott az egyeztetés, de most azt is politikai szintre emelte a kormány, hogy működhet-e a közösségi közlekedés Budapesten" - írta Karácsony Gergely a közösségi oldalán.
"Budapesten a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalának megőrzése nemzeti érdek. Munkatársaink a BKK-nál és a BKV-nál egy átlagos napon 4,2 millió utazást tesznek lehetővé a közel 3000 kilométer hosszú útvonalhálózaton: a budapesti M3-as metrót például többen használják, mint a MÁV egész vonathálózatát" - írta a főpolgármester.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél