Az indítványt ötvenkilencen támogatták, és ötvennégyen ellenezték. Megszavazása kulcsfontosságú volt a kormány fennmaradásához, mert hétfőn Arie Deri, a keleti ultraortodoxok Sasz nevű pártjának vezetője - az ország belügyminisztere - azzal fenyegetőzött, hogy még az éjjel kilép az izraeli koalíciós kormányból, ha elbukik a javaslata.
A szupermarkettörvénynek nevezett indítvány elfogadásához hétfő este még nem volt meg a többség a parlamentben, de az Európából, párizsi és brüsszeli találkozóiról megérkező Benjámin Netanjahu kormányfő azonnal a kneszetbe sietett, és hajnalra sikerült elrendeznie a távollétében keletkezett legújabb kormányválságot - írja az MTI. (A lengyelek vasárnap zárnák be a boltokat.)
A miniszterelnök óriási nyomást gyakorolt a kormánypártokra az indítvány védelmében, minden képviselő szavazata számított. Személyesen tárgyalt a Likud egyik fiatal képviselőnőjével, aki azt tervezte, hogy ellene szavaz, de végül tartózkodott a voksoláson, és felszólítására több, előzőleg tartózkodást ígérő képviselő végül az igennel szavazók közé állt.
Az Arie Deri követelte törvényjavaslat - ha majd második és harmadik olvasásban is megszavazzák -, szabad kezet biztosít a belügyminiszternek ahhoz, hogy felülírja az egyes helyi hatóságok szabályzatait, amelyek révén jelenleg szombaton is kinyithatnak a nem vallásos helyeken található üzletek, szórakozóhelyek, éttermek és kávéházak.
A törvényt azonban nem lehetne visszamenőlegesen alkalmazni, vagyis csak a jövőben születő helyhatósági törvényeket nyilváníthatná semmisnek a belügyminiszter, és Tel-Avivban továbbra is nyitva maradhatnának a boltok.
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok