A duális, gyakorlatorientált szakképzési rendszerről szólva Varga Mihály elmondta: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) való együttműködés segítségével elérték, hogy már most érezhetően növekedett a reálgazdaság szerepe a képzések irányának meghatározásában. A magyar csapat 25 ország közül a hatodik helyezést elérve 20 érmet nyert a franciaországi Lille-ben október elején megrendezett Euroskills versenyen, a szakmák Európa-bajnokságán.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon
Nincs vége a győri korrupciós sagának: drámai fejlemény borzolja a kedélyeket