Tokody Marcell, a Jobbik fővárosi képviselője által benyújtott javaslatot 19 igen szavazattal, 3 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett támogatta a testület.
Az ellenzéki politikus előterjesztésében azt írta: Lukács György amellett, hogy filozófusként és íróként tevékenykedett, mind a három kommunista rendszer fenntartásában részt vett. A Tanácsköztársaság idején népbiztosként, valamint a Vörös Hadsereg tisztjeként személyesen adott utasítást nyolc ember kivégzésére, 1945 után világhírnevét arra használta, hogy Nyugat-Európában a történelem egyik leggyilkosabb ideológiáját, a kommunizmust legitimálja. 1956 után pedig kulcsszerepet vállalt a Kádár-rendszer kultúrpolitikájában.
A közgyűlési döntés szerint a Szent István királyt ábrázoló szobrot 2019. augusztus 20-án szeretnék felavatni.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön