Júliustól már a vendéglátóüzletek és turisztikai attrakciók számára is bevezetendő NTAK adatszolgáltatási kötelezettség mostanra szinte kézzelfogható kihívássá vált, éppen ezért javasolta a szakaszos bevezetést a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Amit most úgy tűnik, hogy a kormány meg is fogadott.
A Magyar Turisztikai Ügynökség a kormány elé azt a javaslatot terjesztette be június elején, miszerint csak a 100 millió forint nettó árbevétel feletti szolgáltatók legyenek az első szakaszban érintettek. Esetükben is vendéglátóüzletenként vagy attrakciónként kell a nettó bevételt számolni, de annak is csak a vendéglátásból vagy az attrakcióhoz kapcsolódó jegyértékesítésből származó részét.
2023. július 1. napjától a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba történő adatok szolgáltatására és továbbítására kizárólag azon:
- vendéglátóüzlet üzemeltetője köteles, amelynek a mindenkor hatályos TEÁOR-nómenklatúra szerinti vendéglátás-tevékenységből származó 2022. évi nettó árbevétele,
- turisztikai attrakció üzemeltetője köteles, amelynek a turisztikai attrakció szolgáltatásaihoz kapcsolódó jegyértékesítéséből származó 2022. évi nettó árbevétele meghaladta a 100 millió forintot”
– olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendeletből. Eszerint teljes egészében megfogadták az MTÜ javaslatát – írja az Index.
Arról, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség mit gondol a jelentési kötelezettségről, milyen pozitívumokkal járhat, ebben a cikkünkben olvashat részletesen.
Inkább húzzák le a rolót, mint szolgáltatnak adatot a kormánynak az éttermek
Újabb aggodalom söpör végig a túlnyomórészt mikro- és kisvállalkozásokból álló vendéglátó szektoron amiért a szállásszolgáltatók után július elsejétől a kisebb-nagyobb éttermeknek, büféseknek, balatoni lángossütőknek is kapcsolódniuk kell a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK). Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli