A fejlesztések legnagyobb akadálya a szabályozási bizonytalanság, valamint a vezetőség erőforráshiánya, ami új megközelítéseket igényel a döntéshozóktól – mutat rá az EY 70 magyarországi közép- és nagyvállalat megkérdezésével készült felmérése.
Tízből nyolc cég energiaköltsége legalább megtriplázódott 2022-ben, míg a megkérdezettek közel fele (46 százalék) minimum ötszörös emelkedést tapasztalt.
Válaszlépésként a vállalatok döntő többsége (79 százalék) arra kényszerült, hogy legalább részben áthárítsa a költségeket a fogyasztókra, valamint új stratégiát alakítson ki a termékek árazására és beszerzésére is.
Átformálta a gondolkodást a drasztikus áremelkedés
Az ipari szektorban tudták a leghatékonyabban kompenzálni áremeléssel az eddigi költségnövekedését.
A hirtelen és drasztikus áremelkedés megváltoztatta a cégvezetők gondolkodását. A szervezeteknél a prioritási listán egyaránt szerepel a kérdés rövid- közép és hosszú távú kezelése.
A vállalatok több mint 80 százaléka szerint energiahatékonyságot növelő beruházásokra is szükség van a versenyképesség fenntartásához.
Eddig a válaszadók negyede döntött úgy, hogy a jelenlegi fogyasztását kiváltja valamilyen alternatív energiaforrással, ezek közül a leggyakoribb műszaki megoldás a napelem és a hőszivattyú.
A szolgáltató cégek, amelyek költségszerkezetében kisebb az energia aránya, jelentősen le is vannak maradva az ipari és technológiai szektor szereplőitől abban, hogy konkrét lépéseket tegyenek.
A cégek közel kétharmada (60 százalék) véli úgy, hogy a szabályozási bizonytalanságok és a menedzsment erőforrás-hiánya akadályozza leginkább a tervezett beruházások megvalósítását.
A vállalatok mindennapi működését leginkább a költségnövekedés, a csökkenő kereslet, a likviditási és finanszírozási nehézségek, valamint az alapanyaghiány fenyegetik. A folyamatos energiaellátás megszakadásától való félelem messze elmarad ezektől a tényezőktől.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)