A településen 27-en voltak a választói névjegyzékben, de ez a szám rövid időn belül 98-ra emelkedett. A betelepülőkről kiderült, hogy "nem valós lakcímmel rendelkeznek", így valójában nem is voksolhattak volna.
A jegyző elmondta azt is: nem időközi, hanem megismételt választást tartanak a faluban, az esetet pedig kivizsgálják. Nyéstán négy független polgármesterjelölt indult a posztért.
Kapcsolódó
Az MTI azért kereste meg a helyi választási iroda vezetőjét, mert ez volt az egyetlen település, amelynek választási eredményeiről a választási iroda a vasárnapi voksolás után nem közölt adatokat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról