Sokan azért jöttek szavazni ilyen korán, mert későbbre még nagyobb sort vártak az alapján, hogy négy évvel ezelőtt több órán keresztül kellett sorban állniuk az esőben azoknak, akik Londonban akarták leadni a szavazatukat - írja a Telex helyi tudósítója.
A helyi idő szerint hajnali hat órás urnanyitáskor nagyjából 200 méter hosszan álltak az emberek a nyugat-londoni konferenciaközpont bejárata előtt, a sor gyorsan haladt, nagyjából 10 perces várakozást után már szavazófülkében lehettek a szavazók.
Nagyjából 40 perccel az urnanyitás utánra pedig már el is tűnt a sor. Ezúttal a négy évvel ezelőtti 10-15 szavazófülke helyett 50 várta a voksolókat.
A választással kapcsolatos fejleményeket ezen a linken követheti.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet