Magyarország 1980 óta közel 4000 gigawattóra villamosenergiát takarított meg az óraátállításssal, pontosabban a nyári időszámítás hatásaként - derül ki a MAVIR ZRt. évtizedek óta gyűjtött adataiból. Az október végéig tartó nyári időszámítás egyik legnagyobb előnye az évi mintegy 120 gigawattóra fel nem használt energia, ami egy nagyobb város, azaz mintegy 30-40 ezer háztartás éves fogyasztásának felel meg.
Az Európában egységesen alkalmazott óraállítási módszer azon alapszik, hogy a lakosság szokásos ébrenléti időszaka - reggel 7 és este 10 óra között - jobban egybeessen a természetes nappali világosság idejével.
A tavaszi óraállításkor jelentősen csökken a hazai villamosenergia-rendszer esti terhelése, hiszen később sötétedik, ezáltal később kapcsoljuk fel a világítást. Az órák október végi visszaállítását követően ugyan hamarabb sötétedik, de ez - összevetve azzal az időponttal, amikor jellemzően hazaérkezünk - nem okoz többletfogyasztást.
Az ország nyári időszak alatti villamosenergia-megtakarítását az óraátállítást megelőző és követő napi fogyasztási görbék alapján becslik a MAVIR szakemberei. Ez naponta 1,5-3 százalékos, vagyis 2-4 ezer megawattórával alacsonyabb fogyasztást eredményez. A fogyasztás és ezáltal a megtakarítás több tényezőtől is függ, többek között az időjárástól és az ünnepnapok alakulásától.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Végre léptek: nem lehet tovább lehúzni az időseket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin