A felújítás során új kopó- és kötőrétegeket építettek be, a gyengébb teherbírású szakaszokon pedig teljes pályaszerkezet-cserét hajtottak végre. A Kepés-Lesvári-csatorna felett átvezető, 1952-ben épült hidat teljesen elbontották és új vasbeton hidat építettek, valamint felújították a belterületi szakaszon található négy buszöbölpárt - mondta Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
Ez év végéig mintegy 960 kilométernyi mellékút teljes körű felújítása valósult meg külső kivitelezők bevonásával.
Az utolsó komolyabb útfelújítás 35 éve történt ezen a szakaszon, amely egyrészt Rábapatona és Koroncó összeköttetését biztosítja a 85-ös úttal, másrészt elkerülő útként szolgál Rábaköz és Sokoróalja között, összekötve a 85-ös és 83-as utat - mondta Molnár Nagy Béla, a háromezer lakosú Rábapatona független polgármestere.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél