Az EUTAF az uniós támogatások második szintű ellenőrzését az Európai Bizottság módszertani iránymutatásai alapján végzi.
Az Európai Bizottság az EUTAF munkáját minden évben folyamatosan, rendszeresen ellenőrzi, tevékenységét eddig minden évben megfelelőnek minősítette. Az EUTAF a 2014-es Gazdaságfejlesztési Operatív Programra (GOP) vonatkozó ellenőrzéseit az Európai Bizottság 2015. április 10-én hagyta jóvá.
A GOP ellenőrzéséért felelős igazgató 2000 óta foglalkozik a nemzetközi támogatások ellenőrzésével, 2004 óta a gazdaságfejlesztési terület ellenőrzéséért felelős vezető, szakmai tudásához, elhivatottságához, függetlenségéhez nem férhet kétség - írta az EUTAF.
Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős szóvivője csütörtökön arról tájékoztatott, hogy a bizottság tavaly szeptemberben 451 millió euró értékű magyarországi projekt finanszírozását szakította meg a 2007 és 2013 közötti időszak gazdaságfejlesztési operatív programjában, miután egy májusi ellenőrzés "súlyos, rendszerszintű gyengeségeket" tárt fel a projektek kiválasztásánál. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter később arról beszélt, hogy az Európai Bizottság a szóban forgó program három programrészének 42 ezer projektjéből hatot kifogásolt, és 3-4 olyan megjegyzést tett, ami a pályázatok elbírálására vonatkozik; a kormány megfontolja az EB javaslatait.
Legolvasottabb
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Veszélyben a TikTok Európában? Nagyon berágott az EU, a gyerekekre hivatkoznak
Ez történt januárban a benzinnel: erre nem sokan számítottak
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt