Rovó László, az SZTE rektora a fejlesztéseket bemutató pénteki rendezvényen hangsúlyozta, az egyetem egyik legfontosabb feladata a régió szakember-utánpótlásának biztosítása. A lehető legmagasabb színvonalú tanárképzés alapvető fontosságú a társadalom számára - mutatott rá a professzor.
Scheuer Gyula, az ELTE kancellárja kifejtette, a gyakorlóiskolai rendszer az ország legjobb közoktatási intézményeinek gerincét adja. A most induló fejlesztések lehetővé teszik ennek a minőségnek a fenntartását, fejlesztését. Három konzorcium részeseként az ELTE valamennyi gyakorlóiskolája megújulhat, összesen 2,8 milliárd forintból.
- Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskolában a tanárképzés átalakulása nyomán 2024 elejétől a negyedik félévtől egészen a tizedik félévig tanítási gyakorlaton vesznek részt a pedagógusjelöltek a vezető mentortanárok irányításával.
- Jövő őszig felújítják az iskola 55 tantermét, a közösségi tereket, tanári szobákat, szertárakat, irodákat, kijavítják az épület tetőjét, s fejlesztik az alagsor eddig kihasználatlan helyiségeit. Bővítik a wifi-hálózatot, 21 interaktív kijelzőt vásárolnak, kialakítanak egy informatikai skill labort, valamint lecserélik az informatikai szaktantermek számítógépeit.
- Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskola intézményében 33 tantermet újítanak fel, a tanárjelölteknek többfunkciós okos csoportszobákat alakítanak ki, 15 videokonferencia-rendszert telepítenek, táblagépeket, iskolabútorokat vásárolnak, az udvaron pedig nyitott tanterem épül az ökotudatos képzések helyszínéül.
- Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 120 éves, art deco stílusú, 6 ezer négyzetméteres hasznos alapterületű épületének harmadik és negyedik szintjén újítanak fel 25 tantermet, korszerűsítik ezek padlóját, burkolatát, cserélik az elektromos hálózatot, valamint informatikai eszközöket, iskolabútorokat vásárolnak.
- Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium összes osztályteremében lecserélik az iskolabútorokat. A diákok öltözőszekrényeket kapnak, felújítják a tantermek padlózatát, az ajtókat és az elektromos rendszerét és korszerűsítik a wifi-hálózatot.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)