A hírportál a Nederland Dagblad tudósítására hivatkozva azt írja: az ukrán hatóságok államtitok megsértésével vádolják az ország területén hivatalos katonai engedéllyel dolgozó veterán újságírót.
Dulmers a saját lapjának elmondta: vasárnap a kikötővárosban tartózkodott, és követte a rakéták becsapódásának hangját. A helyszínen felvételeket készített, amelyeket azután megosztott a Twitteren. Aznap délután a rendőrségre kísérték, ahol elmondása szerint durván bántak vele - idézi az MTI a lapot.
Amikor Dulmers a holland külképviselettel telefonon beszélt, megragadták, kitépték a kezéből a készüléket. Útlevelét elkobozták, és amikor megpróbált ellenállni, fojtogatták és fegyvert szegeztek a fejéhez.
At 6 Am major rocket attack on oil depots close to center Odesa. 4 rockets, 4 hits pic.twitter.com/bE8ZLESkib
— Robert Dulmers (@Saint_Just1965) April 3, 2022
A hatóságok ezután közölték vele, hogy elvették tőle haditudósítói akkreditációját, és onnantól nemkívánatos személy az országban. A rendőrség a férfit saját autójában az ukrán-moldovai határra szállította, és ott adták vissza neki személyi papírjait. Dulmers 2032-ig nem térhet vissza Ukrajnába.
Az újságíró elmondta, hogy az ukrán hatóságok állításai meglepték, mert Odesszára nem vonatkoznak szigorított tudósítási szabályok.
A Nederlands Dagblad főszerkesztője, Sjirk Kuijper szerint "semmi nem utal arra, hogy Dulmers megszegte volna a hadsereg által kiadott utasításokat vagy korlátozásokat". Elítélte, ahogyan Dulmerst kiutasították az országból, különösen azt, hogy erőszakot alkalmaztak vele szemben.
Az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatos folyamatos tudósításunkat itt olvashatja.
Legolvasottabb

Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet

Így lehet néhány óra alatt a benzines autójából elektromos

Kiadták a riasztást, életveszélyben is lehet, aki erre jár

Megvan az ok, miért nem kell már nagy forintgyengüléstől tartani

Az oroszok minimum 60 évvel terveznek Pakson, ha lesz hozzá elég magyar
