Bokros Lajos, az MDF színeiben megválasztott európai parlamenti képviselő, aki Békesi Lászlót váltotta pénzügyminiszterként 1995-ben, az MTI beszámolója szerint elöljáróban hangoztatta: nem tagja a DK-nak, és nem is lesz az, de úgy véli, hogy ha a demokrácia veszélyben van, az ellenzékhez tartozóknak erkölcsi kötelességük az együttműködés.
Beszédében a szerkezeti reformok fontosságát hangsúlyozva kiemelte: az oktatásban, az egészségügyben és a nyugdíjrendszerben is meg kell találni az öngondoskodás és az állami "kényszerszolidaritás" egyensúlyát. Elmondta, büszke arra, hogy a tandíj magyarországi bevezetése a nevéhez köthető, de sosem állította, hogy az önmagában elég. Szerinte a tandíjnak a felesleges felsőoktatási intézmények megszüntetésével és a keretszámok munkaerő-piaci elvárásokhoz igazításával kell társulnia.
Kapcsolódó
Bokros Lajos szükségesnek tartja a vizitdíj bevezetését és a kötelező magán egészségbiztosító pénztárak működését. Elképzelése szerint a nem fizető "potyautasok" csak baleseti, sürgősségi ellátást vehetnének igénybe, a magánpénztárak viszont egyetlen beteget sem utasíthatnának el, igaz, egészségügyi kockázatok esetén nagyobb díjat szabhatnának meg ügyfeleiknek. Szerinte ebben a rendszerben a mainál magasabb járulékokra és vizitdíjra is szükség lenne, mivel a magyar egészségügy - számos más területtel ellentétben - alulfinanszírozott.
A közgazdász-politikus véleménye, hogy a hatékonyság növelése érdekében meg kell szüntetni az egyetemi-főiskolai oktatók és a gyógyító személyzet közalkalmazotti jogállását, valamint nem tartható, hogy a szenátusok a felsőoktatási intézmények gazdálkodásáról döntsenek.
A nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében a magánpénztári pillér fokozatos újraindítását sürgette Bokros Lajos, az adórendszerrel kapcsolatban pedig úgy foglalt állást: a jelenlegi helyzetben vissza kellene állítani a progresszív adózást, a legfontosabb azonban, hogy az adóék - a bruttó munkaerőköltség és a nettó kereset hányadosa - a mainál alacsonyabb legyen.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek