Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ez a mondás jár mostanság azoknak a szőlőhöz és borhoz kötődő tolcsvai embereknek az eszében, akik attól féltik az itt őrzött, nagy értékű muzeális borkészletet, hogy az közvetve Mészáros Lőrinc, a miniszterelnök barátjának érdekeltségébe kerülhet - írja a Népszava.
Elterjedt ugyanis annak híre, hogy a több száz éves aszúkat őrző Nemzeti Borkincstár a tárolópince felújításának idején a felcsúti gázszerelő cégéhez köthető tarcali Andrássy Kúria borpincéjébe kerül. A helyiek attól tartanak, hogy ott is marad.
A kormány tavaly jelentette be, hogy másfél milliárd forintot biztosít a világon egyedülálló borászati kincs borszakmai vizsgálatára, kezelésére, valamint a tárolás feltételeinek javítására.
Kékessy Dezső volt párizsi nagykövet az egyik alapítója az analitikával foglalkozó Diagnosticum Zrt-nek, amely tavaly egy négymilliárdos megbízást nyert el az állam gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programjából arra, hogy megalkossa a magyar borok eredetmintázati térképét. Kékessy azonban eladta érdekleltségét a vállalatban.
A helyiek szerint az analitikai vizsgálatokat a NÉBIH laborjai is képesek lennének elvégezni. Az agrártárca a napilap borkincstárral kapcsolatos kérdéseire azt válaszolta. hogy a pince felújítása idén ősszel megindulhat. A muzeális készlet megóvása érdekében a borok tárolása a felújítás ideje alatt a pince más helyiségeiben is lehetséges, így azok elszállítására nincsen szükség.
Arra, hogy miért kellett magáncéget bevonni az analitikai vizsgálatokba, azt a választ adták, hogy a készlet értékének felbecsülése során a lehető legtöbb vizsgálat elvégzésére törekszenek, amelyhez igyekeznek a Magyarországon fellelhető legmodernebb kapacitásokat igénybe venni.
A fotó forrása: Adrián Zoltán/Brand&Content
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ