A polgármester erről kedden az újabb, civilekkel folytatott párbeszéd alkalmával értesítette is az érintetteket, akikkel a kezdetektől folyamatosan egyeztetett.
A többségében a főváros tulajdonában lévő Kelenföldi városközpont felújítása és átalakítása szükséges lenne. Mindazonáltal a kerület felkérte a főváros vezetését, hogy a módosított Kerületi Építési Szabályzatnak (KÉSZ) elfogadásáig tekintsen el az értékesítés újabb meghirdetésétől.
Újbuda képviselő-testülete tavaly decemberi határozata alapján a polgármester a lakosság és az érintett vállalkozások bevonásával felgyorsítja a Kelenföldi városközpont területére érvényes KÉSZ 1. ütemének felülvizsgálatát - olvasható a közleményben.
Az új szabályzatban, törekszenek a minél alacsonyabb beépítési intenzitásra és a nagyobb zöldfelületi arányra, valamint a lakosság számára szükséges kereskedelmi szolgáltatások folyamatos elérhetőségére.
László Imre szerint a Kelenföldi városközpont ügye is annak példája, hogy egy alapvetően hasznos törekvés, amely szerint fel kellene újítani ezt a mostanra korszerűtlenné és rossz állapotúvá vált ingatlanegyüttest, a hamis információk közlésével politikai hangulatkeltés áldozata lesz.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról