Az E.On Hungária Zrt. és az MVM március 5-én szándéknyilatkozatot írt alá, tudta meg az Index. Úgy tudják, szerdán a munkatársakkal azt közölték, a cégek megállapodtak, hogy az MVM megveszi az E.On Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t, az E.On Dél-dunántúli Gázhálózati Zrt.-t, valamint a lakossági ellátásért felelős E.On Energiaszolgáltató Kft.-t. Ezenkívül opciós vételi jogot szerez az E.On Ügyfélszolgálati Kft.-ben.
Az MVM megkeresésükre annyit írt, "az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. nem írt alá szándéknyilatkozatot. Természetesen, ahogy eddig is, tájékoztatni fogjuk önöket is a társaságot érintő jövőbeni változásokról."
Az E.On belső tájékoztatása szerint a közös szándéknyilatkozat aláírása után kezdődik meg az érintett cégek, valamint az azokhoz tartozó támogatói funkciók és eszközállomány átvilágítása, valamint a vételár megállapítása. Az Index úgy tudja, ha az E.On Hungária Zrt. és az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. között megállapodás jön létre, az átadás-átvétel várható időpontja 2014 év vége lehet. Az üggyel kapcsolatban megkeresték az E.Ont is, egyelőre várnak a válaszra.
A Dél-dunántúli gázszolgáltató (Ddgáz) 1993-ban alakult részvénytársasággá, majd 1996-ban privatizálták. A társaság többségi tulajdonát a Ruhrgas vette meg, fő részvényese az E.On. A Közép-dunántúli gázszolgáltató szintén az E.On tulajdona, Zala, Somogy és Veszprém megyében 445 településen van jelen.
Noha néhány éve még az E.On volt a gázipar egyik legnagyobb szereplője, az eladás után nem sok cége marad. Tavaly eladta az MVM-nek a nagykereskedést végző E.On Földgáz Trade és a gáztárolókat tulajdonló E.On Storage cégeket is. A korábbi években az MVM még azt mondta, nem áll szándékában beszállni a közvetlen lakossági ellátásba, kiskereskedelembe, a kormány részéről az utóbbi időben azonban erre egyre határozottabb szándék mutatkozott.
Az állam idén vette lényegében teljesen közösségi tulajdonba a Főgázt, ha az E.On elosztói engedélyes cégeit is megveszi, már csak a GDF Suez kezében lévő Égáz-Dégáz, és az olasz Eni tulajdonolta Tigáz marad nem állami kézben. Az elmúlt néhány év szabályozói változásai miatt ezek közül egyik cég sincsen túl jó bőrben, a Tigáz masszívan veszteséges, eladásáról már korábban is lehetett pletykákat hallani.
Legolvasottabb
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt 46 ezren mentek orvoshoz tünetekkel