A letelepedési államkötvényeket értékesítő cégek gyakorlatilag illegálisan jegyzik le a speciális feltételekkel értékesített állampapírok 11 százalékát, ugyanis az előtt lejegyzik azokat, hogy lenne ügyfelük, aki meg akarná vásárolni a kötvényeket - írja a Magyar Nemezt. Az ügyre úgy derült fény, hogy a lap adatokat kért a Bevándorlási és Menekültügyi Hivataltól (BMH), illetve az Államadósság-kezelő Központtól (ÁKK).
E két helyről érkező számok eltérnek egymástól. Az utóbbi szervezet szerint a program indulása óta 4702 állampapírt vásároltak a főként offshore cégekből álló közvetítők, míg az előbbi nyilvántartásában csak 4171 olyan külföldi szerepel, akinek az adatait a kötvényvásárlás kapcsán átadták a bevándorlási hivatalnak.
A különbség több mint 500 kötvény, miközben a szabály szerint, a külföldinek, aki élni akar a kötvényvásárlásért letelepedést kínáló lehetőséggel, először be kéne fizetnie a kötvények árát, meg kellene adnia az adatait, ezután elindulna a hivatali ügymenet és a közvetítőcég csak akkor jegyezhetné le a kötvényeket, amikor a külföldi átvette magyar okmányait.
Az elmúlt hetekben nem ez az első különös dolog, amely kiderül a letelepedésikötvény-bizniszről. Már korábban is gondok voltak a BMH és az ÁKK adataival, emellett arra is fény derül, hogy a kötvényvásárlások közvetítésével foglalkozó egyik offshore cég annak ellenére folytatja tevékenységét, hogy visszavonták az engedélyét.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás