"A BKK azt a szerepet tölti be majd, amit eredetileg elképzeltem neki. Eredetileg a kutya sem akarta ezt egy kétezer fős cégnek. Lényegesen kisebb cégnek kell lennie, az állam is ezt várja el, nem szétdarabolásról van szó. A két alapfunkció, amiért létrejött ott marad; a közlekedésszervezés és a közlekedési fejlesztési projektek menedzselése, ez utóbbi óriási feladat. A kétezer fős létszámból le kell vonni a jegyellenőröket, akikre szükség van az elektronikus jegyrendszer működéséig, ez 5-600 ember, de akkor is marad még vagy 1300, tehát itt valóban komoly létszámcsökkentésre lesz szükség."
Elkészült 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. - közölte Tarlós István. A főpolgármester hozzátette: a felújított szerelvények 2019 nyarán forgalomba állhatnak.
A csepeli HÉV felújításra szorul, mert nem kapcsolódik a fővárosi gyorsvasúti rendszerbe - mondta a főpolgármester. Tarlós István arról is beszélt, hogy a vonalat összeköthetik a 1-es villamossal és a nagykörúti villamosokkal. (Ha viszont összekötik a villamosokkal, akkor a "felújítás" HÉV végét jelenti. A 2024-es olimpia rendezési tanulmányban merült föl a csepeli HÉV megszüntetése és kiváltása villamosokkal.)
A dunai hajózás fejlesztésének célja, hogy a folyami kishajózás az egész budapesti agglomerációt összekösse a fővárossal - mondta a főpolgármester a Városházán tartott sajtótájékoztatóján. Tarlós István kiemelte, hogy a projekt részeként parkolók és kikötők is kiépülhetnek.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt