A DK nem igazolta az időszakról közzétett adatok valódiságát: pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette - mondta el Holman Magdolna az ellenzéki párt 2017-2018. évi gazdálkodásának ellenőrzéséről.
A számvevőszék tájékoztatta a DK elnökét, milyen dokumentumokkal kell igazolnia a párt törvényes gazdálkodásának helyreállítását, amennyiben a DK ennek eleget tesz, az ÁSZ azonnal visszavonja a költségvetési támogatás folyósításának felfüggesztését.
Kapcsolódó
Az Index ennek kapcsán felidézi, hogy a DK szerint az ÁSZ olyan papírok eredeti példányait követeli, amelyek megsemmisültek a párt székházának másfél évvel ezelőtti tűzvészében, a másolatok ugyanakkor ott vannak a számvevőszéknél. A Demokratikus Koalíció egyébként már tavaly ősszel is azt közölte, hogy a 2018-as irodatűz miatt nem tud minden adatszolgáltatásnak eleget tenni, amelyet az Állami Számvevőszék kér.
Az ÁSZ főtitkára közölte továbbá, hogy a felszámolás alatt lévő Együtt - A Korszakváltók Pártja 2017-2018-ban nem teljesítette a párttörvényben előírt elszámolási kötelezettségét.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak