Így a támogatott mikro-, kis- és középvállalkozások csaknem 120 milliárd forint összköltséggel valósíthatják meg elképzeléseiket - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
A rendelkezésre álló keretösszegek a jelenlegi döntésekkel nem merültek ki, mindkét konstrukcióban további döntésekre lesznek a közeljövőben.
A nyáron meghirdetett Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése című pályázati felhívás keretében a mostani döntéssel 360 nyertes született, a megítélt támogatás esetükben 57,2 milliárd forint. A felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során lehetőség nyílik a modern eszköz- és gépparkok, valamint fejlett infrastruktúrával ellátott telephelyek kialakítására, a szektor szereplői számára a versenyképesség feltételeinek megteremtésére, fenntartására.
A Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című felhívás keretében 39 kedvezményezett csaknem 298 millió forint uniós támogatás mellett 598,6 millió forint összköltséggel valósíthatja meg projektötleteit. A májusban meghirdetett pályázat célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és üzletember találkozók megszervezésében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba