A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn publikált statisztikája szerint augusztus végén összesen 7033,6 milliárd forintnyi bankbetéttel rendelkezett a lakosság, ez 110 milliárddal volt alacsonyabb az egy hónappal korábbi szintnél. A megtakarítások tetemes része továbbra is forintban van elhelyezve, a 6127,8 milliárdnyi forintbetét 90,5 milliárd forinttal volt alacsonyabb a júliusinál. Az év eleje óta eltelt nyolc hónapban már 512,8 milliárd forinttal csökkent a forintbetétek összege.
Ahogy arról korábban írt a Napi Gazdaság, ennek a pénznek a legnagyobb része befektetési alapokba és állampapírokba áramlott, ez a két befektetési eszköz ugyanis a folyamatos kamatcsökkentés mellett mostanra lényegesen vonzóbb hozamot kínál, mint a bankbetétek. Augusztusban a devizabetétekből is vont ki pénzt a lakosság, 21,7 milliárd forintnyi tranzakció után 905,8 milliárdra csökkent az állomány.

A lakossági hitelek esetében a forinthitelek állománya kismértékben emelkedett, hiszen az átértékelődés miatti 5,4 milliárdos csökkenést kompenzálta a 6,9 milliárdos nettó hitelfelvétel, így 3191,4 milliárd forint volt a hitelállomány. Ennél érdekesebb a devizahitelek állománya, ugyanis augusztusban viszonylag stabil volt a forintárfolyam, így az ebből eredő nem realizált veszteség sem torzítja a képet. Az MNB adatai szerint a háztartások egy hónap alatt 29,3 milliárd forintnyi devizahitelt törlesztettek, így 3874,2 milliárd forintra csökkent az állomány. Az év eleje óta a forint kismértékű gyengülése mellett is 179,8 milliárd forinttal csökkent a devizahitelek összege.
A jegybank a hitelintézetek statisztikája mellett a hitel- és betéti kamatokról is publikált friss számokat. Ezek szerint a háztartásokkal kötött lakáscélú forinthitelek esetében augusztusban a piac beárazta az újabb kamatvágást, hiszen júliushoz képest 25 bázisponttal, 9,25 százalékra csökkent az átlagos kamatláb. A szabad felhasználású hitelek esetében nagyobb volt a csökkenés, a személyi hitelek átlagos kamata azonban csaknem egy százalékkal ugrott meg. A betéti piacon is megjelent a további kamatcsökkentés hatása, a forintbetétek esetében 22 bázisponttal csökkent az átlagos kamatszint.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt