Budapest ugyan az aktuális piaci ár alatt juthatna hozzá 51 új villamoshoz, ám a városháza csak 20 darabot vásárolna meg ezekből a forráshiányra hivatkozva - derül ki a Világgazdaság cikkéből. A városvezetés saját becslése szerint 50-70 százalékkal kedvezőbb áron lehet megvenni ezeket, illetve lehetne megvásárolni a további 31-et.
A húsz darab villamos a Cafok rövid, 34 méteres változata. További 26 rövid, valamint öt hosszú, 56 méteres villamost lehetne rendelni ennek a szerződésnek a keretében. A villamosok megvásárlása nem filléres tétel. Jelen állás szerint a 20 rövid Cafért nettó 40 millió eurót fizethet a főváros, ami 420 forintos árfolyammal számolva csaknem 17 milliárd forint.
Eredetileg 2021. május 18-ig kellett volna dönteni a villamosok lehívásáról, amit elhalasztottak, de sikerült elérni, hogy a spanyol szállító haladékot adjon. A csúszás miatt a szerződéses egységár az infláció és a forint gyengülése nyomán mintegy 150 ezer euróval nőtt.
Közbeszólt az árfolyamváltozás
Kezdetben nettó 1,848 millió euróban határozták meg egy rövid Caf árát, ami időközben a forint gyengülése, illetve az infláció miatt felszökött 1,997 millió euróra. És ez még nem végleges, hiszen a konkrét kifizetéseknél az árak megemelkednek a 2022-es, a 2023-as, illetve az utoljára átvett járműveknél a 2024-es infláció mértékével, továbbá az árfolyamváltozásból fakadó költségnövekedéssel.
A járművek a minimális infrastrukturális beavatkozást igénylő 3-as, 24-es, 42-es, 50-es és 61-es vonalakon fognak közlekedni. A Caf S.A-nak az első villamost a megrendelés kiadásától számított 680. napon kell átadnia a megrendelő BKK Zrt.-nek. Ezt követően havonta két új villamos érkezik. Így az első új Caf 2024. szeptember 24-én érkezhet meg Budapestre.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)