Tavaly májusban leszállás közben súlyosan megrongálódott a csehországi caslavi katonai repülőtéren a magyar légierő egyik Gripen vadászgépe. A most beszerzett kétüléses Gripennek és a Magyar Honvédség (MH) hadrendjében szolgáló többi repülőnek azonos a műveleti képessége - emelték ki.
Hozzátették, az új vadászrepülő a hazai légügyi hatósági eljárások lefolytatását követően áll hadrendbe. A kétüléses Gripen repülőgépek kiemelt szerepet töltenek be a pilóták harcászati kiképzésénél, illetve a jártassággal kapcsolatos ellenőrző repülési feladatok teljesítésénél - jegyezték meg.
A közleményben arról is írtak, hogy a tavaly júniusban a kecskeméti repülőbázison kényszerleszállás közben megsérült repülőgép javítása "előrehaladott állapotban van", a gép várhatóan ősztől áll majd ismét szolgálatba.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk