Orbán Viktor miniszterelnök szerdán azt mondta, hogy arról dönthetnek a kormányülésen, ha sikerül elérni az 5,5 százalékos GDP-növekedést, akkor a gyereket nevelő szülőknek 2022 január-februárjában visszaadják a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadót, legalábbis az átlagjövedelem szintjéig.
Nagy Márton volt MNB-alelnök, a kormányfő tanácsadója az M1-en azt mondta, hogy 1,1 millió családról van szó, de mindkét szülő visszakapja az adóját, így 1,5 millió keresőről beszélhetünk. Maximum 800 ezer forintot lehet visszakapni, ez két keresőnél 1,6 millió forint - írta meg a hvg.hu
Egy átlagos kereső Nagy Márton számításai szerint 400 ezer forintot kaphat vissza. Minderre egyébként 2022 elején kerülhet sor, az országgyűlési választások előtt.
A szakember szerint lesz erre keret az 5,5 százalékos növekedés mellett, szerinte minden százalékpontos növekedés 250 milliárd forintos mozgásteret ad a költségvetésben, így emiatt nem kell aggódni.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet