A két ország közötti, évi 3 milliárd dollár körüli forgalmat 5 milliárd dollárra szeretnék növelni. A gazdasági együttműködés egyik pontja szerint Magyarország a lehető legnagyobb vízumkedvezményt adja meg a török üzletemberek és gazdasági szereplők számára - mondta Szijjártó.
Szerepel a megállapodásban az is, hogy az Eximbank 255 millió eurós hitelkeretet biztosít a magyar-török vállalatközi együttműködések finanszírozására. Ezen túl Budapest Ankara támogatását kéri a Magyar Villamos Művek (MVM) és a Mol piaci jelenlétének támogatására Törökországban. Az MVM a török villamosenergia-infrastruktúra fejlesztésében vesz részt, és a Mol is tárgyal már termékeinek törökországi bevezetéséről.
Kapcsolódó
Ankara emellett minél több magyarországi török beruházást ösztönöz. Szijjártó Péter pénteken megállapodott a Ravaber, szigetelőanyagokat gyártó török nagyvállalattal, amely Miskolcra hoz egy beruházást 22,5 millió euró értékben. A gyárral 107 munkahely jön létre első lépésben, amelyhez a magyar kormány 5 millió eurós vissza nem térítendő támogatást biztosít.
A mezőgazdaság területén a magyar és a török kutatóintézetek már együttműködnek, de napirenden van ennek a további ösztönzése. A törökországi magyar szarvasmarha-import növeléséről a török miniszterelnök intézkedett, és közösen dolgoznak a magyar csemegekukorica-exportot hátrányosan érintő szabályozás "visszavágásán" is.
A vízgazdálkodás területén a Fővárosi Vízművek az isztambuli biológiai víztisztító építéséről és az ankarai vízrendszer hatékonyságának javításáról tárgyal. A dél-törökországi Akkuyuban épülő atomerőművel kapcsolatban Budapest abban szeretne együttműködni, hogy Magyarország képezze ki a török szakembereket - tette hozzá.
Az innovációs és kutatási együttműködés keretében a magyar és a török kormány 155 millió forintért ír ki közös pályázatot az informatika, a mezőgazdaság és az ipar 4.0 területein.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról