A járvány miatti bizonytalan gazdasági helyzetben EU szerte visszafogták a minimálbér-emeléseket, a medián nemzeti valutában idén 3 százalék volt a tavalyi 8,4 százalékhoz képest – idézi az Eurofound csütörtökön publikált jelentését a G7.
Orbán Viktor miniszterelnök a napokban többször is megemlítette, hogy „egy van több lépésben” 200 ezer forintra emelnék a minimálbér jelenleg 167 400 forintos szintjét, ami átváltva 578 euró lenne. Ez az összeg éppen a tanulmányban szereplő 579 eurós cseh szinthez való felzárkózáshoz lenne elegendő, ha ott nem készülnének szintén emelésre.
A portál egy a jelentéssel egyidőben megjelenő blogposztot is idéz, amely szerint a legtöbb tagállam 1 és 5 százalék között emelte 2021-ben a jogilag kötelező legalacsonyabb bérek szintjét. Hat közép- és kelet-európai tagállam emelt 5 százalék felett (Lettország, Szlovénia, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Litvánia), négy tagállamban viszont befagyasztották ezeket a béreket (Belgium, Spanyolország, Görögország és Észtország).
A nem eurót használó országok esetében az emelés előtti hónap árfolyamával számoltak.
Az Eurofound adataiból jól látszik, hogy a magyar minimálbér euróban még alacsonyabb is lett 2021-re tavalyhoz képest, és csak a bolgár minimálbér volt alacsonyabb nála.
Ez az utóbbi hetek forinterősödését figyelembe véve is igaz, a cikk írásakor ugyanis 483 eurót ér a jelenlegi magyar minimálbér, ami még mindig alacsonyabb, mint a 2020-ra vonatkozó 487 eurós szint.
További részletek és az Eurofund grafikonja itt látható.
Legolvasottabb
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás