A verseny hiánya miatt Magyarországon nemcsak Nyugat-, hanem Kelet-Európához képest is magasak a lakáshitelek kamatfelárai. A szóvivő jelezte, a bankok június elsejétől pályázhatnak a fogyasztóbarát lakáshitel minősítésre, szerinte ősszel már a piacon jelentős számban lesznek jelen ezek a szolgáltatások - írja az MTI.
Binder István elmondta, fogyasztóbarát lakáshitelnek elsősorban a fix kamatozású, kötött kamatperiódusú minősülhet, a fogyasztóbarát jelzálog alapú lakáshitelt pedig akár üdülőre, garázsra, építési telekre is fel lehet majd venni forintban, illetve korábbi hitel kiváltására is használható. (Éllovas a magyar lakásárrobbanás.)
A Magyar Nemzeti Bank honlapján szeptember elsejétől összehasonlítható lesz a piacon elérhető fogyasztóbarát lakáshitelek feltételei - tette hozzá.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ritka látvány: hatalmas jégtömböket vetett partra a Balaton
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
A legújabb rekorder a Podmaniczky utcában száguldozott, 140 ezer forintjába fájt
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el