A kérdéses szakaszon a Magyar Közút már korábban számos forgalomtechnikai beavatkozást hajtott végre. Többek között 60 kilométer/órás sebességkorlátozást és előzési tilalmat vezetett be, továbbá a közlekedők figyelmét veszélyt jelző tábla kihelyezésével is felhívták - írják a közleményben.
Valamennyi táblánál sárga kiemelt hátteret alkalmaztak, illetve sárga keresztirányú lassító burkolati jeleket festettek fel a szakemberek, valamint az iránytáblákat bővítették és a szalagkorlátot mind a két oldalon azonos hosszra bővítették.
Kapcsolódó
Nemrég a sárga keresztirányú burkolati jeleket akusztikus burkolati jellé alakították át. A négyzet alakú iránytáblák számát bővítették, így forgalmi irányonként további egymás fölött elhelyezett táblákat telepítettek. A közvilágítás nélküli útszakaszon a fényerősséget érzékelő LED-es, állandó jellegű sebességmérésre alkalmas berendezést helyeztek ki, melyre mindkét forgalmi irányban "Közúti ellenőrzés, Traffic Control" táblák figyelmeztetnek.
A rendőrség a következő időszakban fokozott ellenőrzést tart majd a helyszínen.
A cég bízik abban, hogy ezek hatására kevesebb lesz a baleset.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet