Felfüggesztette Tóth Csaba MSZP-s képviselő mentelmi jogát az Országgyűlés. A lépést Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta, befolyással üzérkedés bűntettének gyanúja miatt. Tóth Csaba egyébként nem vett részt sem a szavazáson, sem pedig a parlamenti ülésnapon - írja a hvg.hu.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága hétfői ülésén már meghallgatta a szocialista politikust. Itt ismertették Polt Péter indítványát, mely szerint az egykori zuglói önkormányzati képviselő, majd 2014-től a körzet országgyűlési képviselője Horváth Csabával – aki 2006-2009 között főpolgármester-helyettes volt, majd 2014-től a Fővárosi Közgyűlés tagja, jelenleg a kerület polgármestere – 2016-ban a Zuglóban tervezett fizetős parkolási rendszer telepítésére és későbbi üzemeltetésére közösen kerestek egy olyan céget, amely képes az üzemeltetési feladatot elvégezni, és egyúttal hajlandó a nyereségének egy részét Tóthnak és Horvátnak adni.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja