A készülő borászati és szőlészeti törvény egyik új fejezete különválasztaná a történelmi tokaji borvidéken a síkfekvésű és a hegyi területeket, s csak az utóbbiakról kerülhetne ki tokaji névvel ellátott palack - írja a Népszava. A többi bor "zempléni" megjelöléssel, s emiatt jóval alacsonyabb áron kerülhetne a boltokba. A rövidesen a parlament elé kerülő törvénytervezet miatt több felháborodott gazdálkodó kereste meg a napilapot.
Ha a parlament megszavazza a változást, akkor az gyakorlatilag kettévágja a hatezer hektáros borvidéket, s zempléninek minősíti például Olaszliszka, Hercegkút, Szegi, Sárospatak, Bodrogkisfalud sőt, még Tokaj és Tolcsva egyes területeit is. Azt is szabályoznák, hogy tokaji néven csak olyan bort lehet forgalomba hozni, ahol a hektáronkénti tőketerhelés nem haladja meg a 2,5 kilogrammot.
Kapcsolódó
Ez főként a régóta itt gazdálkodókat érinti hátrányosan, akiknek még szülei, nagyszülei telepítették el a szőlőt, betartva az akkor hagyományos 3,6 méteres sortávot: nekik kevesebb tőkéjük van egy területen, mint az új telepítésűeknél, ahol 2,5 méteres a sortáv. Ők e szabály szerint így kevesebb szőlőt értékesíthetnének.
Van, aki az eddigi bevételei harminc százalékát emiatt eleve elbukja, s külföldre is kevesebb palackot vihet. - Számos "potentát" vett itt területeket az utóbbi időben, kivágták a régi szőlőket, s felvették a 75 százalékos állami támogatást az új telepítésre, vagyis, ha úgy tetszik, zömmel közpénzből gyarapították a saját vagyonukat - mondta egy hercegkúti szőlőtermelő. Neveket ugyan nem mondott.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az