Számottevően emelkedett az étkezési tojás csomagolóhelyi ára az idei év első 28 hetében: az egy évvel ezelőtti állapothoz képest az M+L méretkategóriában 12,5 százalékos a drágulás. Ez 27,1 forintos darabonkénti ár - írja jelentésében a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet a Világgazdaság összefoglalója szerint.
Az M méretosztályú dobozos tojás csomagolóhelyi ára 13 százalékkal, darabonként 28 forintra, az L méretosztályú dobozos tojás pedig 9 százalékkal, 32 forintra emelkedett. Az M-es tálcás tojás a 12 százalékos drágulás után már darabonként 24 forintba kerül, míg az L-es méretű tálcás tojás 17 százalékkal, 27 forintra drágult. Alapnak Major Zsolt, a Magyar Tojóhibrid-Tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) alelnöke a húsvéti, a koronavírus-járvány közepén megnövekedett kereskedésnek tudta ezt be. A drágulás másik oka a madárinfluenza lehetett, a korlátozások miatt májusban sok telepen nem tudtak új állományokat termelésbe állítani.
Kapcsolódó
A jelenlegi árszint ebben az időszakban teljesen reális, fedezi a költségeket, és normál nyereséget is tartalmaz a szakértő szerint.
A boltokban a fogyasztók - a mindenár.hu listája alapján - 36-43 forintos darabárakkal találkozhatnak az L-XL, de még az M-es kategóriában is.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról