Magyarország pénteken kért segítséget a mechanizmusban részt vevő országoktól a menedékkérők áradatának kezeléséhez. Akkor a magyar hatóságok azt közölték, hogy matracokra, ágyneműre, lepedőkre, takarókra és fűtőberendezésekre van szükség. A mostani tájékoztatás szerint takarókat, ágyneműt és sátrakat ajánlottak fel, amelyeket Magyarország elfogadott.
Az uniós központi mechanizmuson keresztül a 28 tagállam polgári védelmi hatóságai tudnak segíteni egymásnak, emellett az együttműködésben Izland, Montenegró, Norvégia, Szerbia és Macedónia is részt vesz.
A mechanizmus a katasztrófahelyzetek kezelését hivatott segíteni, és segítséget nemcsak a részes államok, hanem a világ bármely országa kérhet tőle. Megalapítása, 2001. óta 180 segítségkérés érkezett az uniós polgári védelmi mechanizmushoz. Olyan katasztrófahelyzetek kezelésében is segédkezett, mint a 10 évvel ezelőtti Katrina hurrikán, a 2010-es földrengés Haitin, a fukusimai katasztrófa, a Fülöp-szigetekre két éve lesújtó tájfun, a tavaly Szerbiában és Boszniában pusztító árvíz, az ukrajnai konfliktus, a nyugat-afrikai ebolajárvány vagy az idei nepáli földrengés.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon