Szél István, aki egyben Székkutas polgármestere (Fidesz-KDNP), elmondta: a falumegújítási programban 301 millió forint áll a települések pályázó szervezeteinek rendelkezésére, míg vidéki örökség megőrzésére 348 millió forintot osztottak ki a Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési Program) keretében.
E programok 99 százaléka 100 százalékos uniós támogatást élvez, ami azt jelenti, hogy sem az önkormányzatoknak, sem a pályázó civil szervezeteknek nem kell önköltséget fizetniük.
Falumegújítás és -fejlesztés kategóriában Mártélyon négy pályázat nyert, játszóteret, sportpályát és piacot fejlesztenek. Hódmezővásárhelyen egy motokrosszpályát újítanak fel. Székkutason felújítják a temetőt, korszerűsítik a játszóteret, a sportpályát, a piacot, illetve faluközpontot fejlesztenek.
A vidéki örökség megőrzése kapcsán Székkutas és Mártély is nyert támogatást egyházi intézmények felújítására. Hódmezővásárhelyen külterületi régi iskolai épületek újulnak meg, felújítják a Papi-szélmalmot, a téglagyári tanösvényt, a csomorkányi templomromot és környékét, valamint a kopáncsi tanyamúzeumot.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról