A jövőben több lehetőséghez jutnak a meddő párok, akik lombikprogramban vesznek részt. A kormány nagyobb finanszírozást adna az embriók beültetésére, növelné a gyógyszertámogatást, és immáron nemcsak magánklinika, hanem állami kórház is lehetőséget kapna a lombikeljárásban - mondta egy budapesti rendezvény után Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár.
Ez egy egészen komplex előterjesztés. Fontos pontja, hogy azokat a kapacitásokat, amelyeket az OEP finanszíroz, meg szeretnénk duplázni egy év alatt. Úgy változna a finanszírozás, hogy ha valakinek sikerült az első programja, és újra akar vállalkozni, akkor újra négyig lehet támogatást kapni az OEP-től - számolt be az InfoRádió.
Ebből a szempontból nem lesz majd semmilyen korlát - a korlát majd az életkor lesz. Másrészt szeretnénk megemelni úgy a díjtételt, hogy minél több élve születés legyen, tehát az intézmények abban legyenek érdekeltek, hogy minél hatékonyabban működjenek. A harmadik, hogy ha valaki állami ellátáson keresztül kapja meg a kezelését, azoknak szeretnénk felemelni a gyógyszertámogatást a jelenlegi 70-ről 90 százalékra. A negyedik pedig az, hogy az állami intézmények, amelyek egyébként szeretnék bővíteni a saját ellátásukat, az ehhez szükséges eszközvásárlásra kaphatnak majd állami támogatást" - ismertette az egészségügyi államtitkár.
Korábban a lombikbébi programmal foglalkozó - idén 25 éves - Kaáli Intézet alapítója, Kaáli Nagy Géza professzor hívta fel a figyelmet arra, hogy sok ezer gyerekkel több születne, ha az állam nem korlátozná, hányan eshetnek teherbe a társadalombiztosítás által támogatott mesterséges megtermékenyítéssel.
Az OEP felmérése szerint ha az összes házaspár kezelését finanszírozná a kormány, akkor két-háromezerrel több gyerek születne, akár 3500 gyereket is vállalnának. Ezt érdemes lenne megfontolni, mert nem sok pénzbe kerül. Fel kellene oldani azt a mesterséges volumenkorlátot, ami ezekre a kezelésekre vonatkozik - javasolta a professzor.
Az egészségügyi államtitkár azt mondta: a lombikprogramot nem tekinti demográfiai csomagnak, hanem egy lehetőségnek azok párok részére, akiknek máshogy nem lehet gyerekük.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)