Az eNET internetkutató és a Vatera online piactér közös felmérésének eredményeit ismertetve a lap arról ír, hogy a netezők kevesebb mint fele szokta eladni felesleges holmijait - ruhákat, cipőket, babaholmikat, számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat, könyveket. Számításaik szerint milliárdokon "ülnek" a magyarok: az 5,5 millió internetező közül hárommillió nem adja el a feleslegessé vált dolgait, többségük inkább elajándékozza, gyűjtőkonténerbe viszi vagy egyszerűen csak kidobja őket - idézi az MTI.
A válaszadók mintegy harmada semmilyen módon nem hajlandó megszabadulni ezektől a tárgyaktól. A megkérdezettek csaknem fele szerint nem hozna akkora bevételt az eladás, hogy megérje az azzal járó vesződség, hiszen a tárgyakat le kell fényképezni, majd fel kell tölteni az oldalra, leírást kell adni, végül a vevőkkel is tartani kell a kapcsolatot. Szanitter Áron, a Vatera vezetője szerint azonban egy-egy tárgy eladási ára jóval magasabb is lehet az először véltnél.
Kapcsolódó
Fotó: Stocksnap
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt