A Szociáldemokraták és a Tisztelet Társasága rendezvényén Schmuck Andor - aki a társaságnak is elnöke - kiemelte: pártjuk küzd a szegénység, a munkanélküliség, a kilátástalanság, az emberi butaság és a tiszteletlenség ellen, és azt ígérik, hogy soha, semmilyen körülmények között nem tekintik majd politikai ellenfeleiket ellenségnek.
A Szociáldemokraták elnöke kijelentette: a kampányban egyetlen fillért nem költenek szórólapokra, óriásplakátokra, "felesleges kiadványokra", pénzüket a rászorulókra költik. Azt mondta, 312 óriásplakát árából 50 ezer embernek tudnak majd ételt osztani a következő 25 napban, és 170 ezer kiló lisztet, cukrot, rizst, sót adnak, a csomagoláson pedig feltüntetik a pártlogót. Hozzátette: a politikának az a felelőssége, hogy világossá tegye: nem lehet dőzsölni akkor, amikor az ország nagy része szegénységben él. Szólt arról is, hogy azt a 600 millió forintot költik egyebek mellett az élelmiszerosztásra, amely a kampányra járna nekik.
Schmuck Andor utalt arra: csaknem 100 ezer ember adta le ajánlását pártjuk jelöltjeire, és még százezer ember támogatása kell szerinte ahhoz, hogy ötszázalékos támogatottsággal bejussanak a parlamentbe. A politika számára azt jelenti, hogy felelősséggel képviseljék az embereket, az embereknek pedig az a felelősségük, hogy szavazataikkal megvédjék a demokráciát - mondta. Közölte: pártjuk megalkotta a szépkorúak 15 pontját, az idősügyi emberjogi karta létrehozását pedig nemrégiben javasolta az ENSZ egyik fórumán. Meglátása szerint olyan dokumentumra van szükség, amely világossá teszi: a nyugdíjasoknak joguk van a tisztességes egészségügyi ellátáshoz, a tisztességes nyugdíjhoz és a törvény védelméhez azokkal szemben, akik a javukra vagy az életükre törnek.
Véleménye szerint a sok botrány "a bizonytalanokat elküldi a Jobbikhoz", és hozzájárul ahhoz is, hogy egyre nagyobb lesz a szakadék az emberek és a politikusok között, éppen ezért abba kell hagyni a botránypolitizálást, egymás lejáratását.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon