A tavaly év végi adatokat a 2019-es évvel összehasonlítva feltűnik, hogy Mosonmagyaróvárra és környékére több ezren költöztek a múlt évben - írja a 24.hu.
A területen összesen 38 település található, ezek népessége (a tavalyi év kivételével) az elmúlt fél évtizedben évente átlagosan bő egy százalékkal nőtt. Tavaly viszont közel öt százalékkal, ugyanis a 2019. év végi 99 361 fő helyett tavaly szilveszterkor már 104 078 embernek volt valamelyik községben vagy városban állandó lakcíme.
Az országos rekordot (az észak-magyarországi Pányokkal együtt) a térségben található, határ menti Rajka nevéhez fűződik: a 3868 fős lakosság egy év alatt 6111-re nőtt, ami plusz 2243 főt, azaz 60 százalékos növekedést jelent. A növekedés mögött nem (csupán) a környék vonzereje áll, hanem a járványügyi szabályozások.
A Mosonmagyaróvár TV bő egy éve készített riportot arról, hogy Rajkán már akkor hatszázzal többen laktak papíron, mint pár hónappal korábban. Akkor 4500 főnél tartott a települése lakosainak száma, a videóból pedig kiderül, annak fele szlovák állampolgár volt és Szlovákiában is dolgozott – a szabad ingázás azonban a koronavírus-járvány miatt (az átkelőtől számított harminc kilométeres körzetre szűkítve) csak munkáltatói igazolással, illetve bejelentett lakcímmel volt megoldható.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon