Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) határozottan tiltakozik az ellen, hogy a kormány a legsúlyosabb járványhelyzetben nyújtsa be a felsőoktatás átalakítását célzó javaslatát, mindezt úgy, hogy annak tartalmáról semmilyen szélesebb körű egyeztetés nem történt - írja az MTI a ADF közleménye alapján.
A szervezet szerint "nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes egyetemek eljárási szempontból is megkérdőjelezhető módon úgy szavazták meg a modellváltást, hogy annak tényleges tartalma nem volt ismert, és nem is lesz hozzáférhető a jogszabály szövegének benyújtásáig". Az ADF emlékeztet az MTA hasonló esetére, "amikor a kutatóhálózat jogellenes elvételén túl az előkészítetlen jogszabályok önmagukban is bizonytalanságot teremtettek, és súlyos károkat okoztak".
A fórum a közleményben felszólítja Stumpf István kormánybiztost és a kormányt, hogy "a kialakult súlyos helyzettel, amelyben a korlátozások miatt a tudományos közösség és az egyetemi polgárság nem tudja hatékonyan képviselni az érdekeit, ne éljenek vissza".
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön