Az MTSZ jelölőbizottságának vasárnap délutáni tájékoztatása szerint a határidő lejártáig csak Lázár János kandidált az elnöki tisztségre, alelnöki pozícióra pedig Markovits László, a Vasas SC elnöke a jelölt.
Az elnökségbe Balaicz Zoltánt, Hajba Csabát, Kollár Lászlót, Lantos Csabát, Molnár Györgyöt, Molnár Istvánt, Molnár Steve Istvánt, Nagy Zoltánt, Nagy Zsoltot, Noszek Pétert, Papp Lászlót, Schmitt Grétát, Vágó Lászlót, Viszló Csabát és Zwack Sándort nevezték.
Kapcsolódó
Korábban az egykori Davis Kupa-válogatott játékos, Bardóczky Kornél - aki ugyancsak érdeklődött az elnöki pozíció iránt - az MTI-nek jelezte, amennyiben Lázár János lesz az elnök, a szakmai munkában vállal szerepet.
A hétfőn 14 órakor az óbudai Nemzeti Edzés Központban tartandó rendkívüli közgyűlés előzménye, hogy május 13-án öt elnökségi tag - Bársony Farkas, Dudik János, Gém Péter, Molnár György és Viszló Csaba - lemondott tisztségéről.
Juhász Gábor főtitkár előzőleg jelezte, hogy a szövetség pénzügyi helyzete miatt teljes körű pénzügyi átvilágításra volt szükség, amelyet februárban - Richter Attila akkori főtitkár lemondása után - rendelt el az elnökség. A pénzügyi tanácsadó cég április 21-én készült el az átvilágítással, amelynek eredményeképpen az MTSZ 3,533 milliárd forint konszolidációs kérelmet nyújtott be a kormányhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül.
A közgyűlést eredetileg június 12-én tartották volna, ám akkor a járványügyi korlátozások miatt el kellett halasztani - írta az MTI.
Felkérték az indulásra
Orbán Viktor miniszterelnök úr kért meg arra, hogy jelentkezzek a szövetség vezetésére, de nem azért, hogy politikusként "okoskodjak": arra biztatott, próbáljak meg együttműködést kialakítani a teniszsport szereplői között, segítsek a viták és a gazdasági csőd megoldásában - nyilatkozta Lázár János a Nemzeti Sportnak. - Ebben a történetben nem politikusként veszek részt, sokkal inkább olyan emberként, akinek van tapasztalata a konfliktusok kezelésében, és talán eredményeket is fel tud mutatni.Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Az Audi szerint túl sokat keresnek a győri dolgozók, béremelésről szó sem lehet
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
„Beavatkozást igényel” – csak Budapesten olyan 250-300 kilométernyi út van tragikus állapotban
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás